Kultúra Politika Sport Életmód
Vélemény Vas Választás Archívum
   
GYEREK
Lámpamesék rossz alvóknak
 
Rufusz Rafael alig négyéves, de már a tréfák és a furmányok nagy mestere, sőt varázsolni is remekül tud, például életre kelti éjjeli szekrényén ücsörgő lámpáját, hogy a sötét éjszakákon meséljen neki. A búra-kalapos Lámpalány ugyanis nagy dolgok tudója. 

 
   
GYEREK
Esőfestők és divatdámák
 
Neveletleneknek és jólnevelteknek, kitűnő tanulóknak és bukottaknak, iskolásoknak és nagyobbaknak, dumakirályoknak és buliszakértőknek, atompasiknak és bombanőknek szól Michael Ende A kis firkások című könyve, melyet magyarul Tandori Dezső fordításában élvezhetünk. 

 
   
GYEREK
Odanézz, törökméz!
 
Ha azt mondod bábszínház, azt mondom, Vojtina. A nagymúltú társulat immár hagyományos, Idesüss a figurásra! című évadnyitó rendezvényén ízelítőt kaphattunk a most induló Vojtina-évadból. A forgatagban Kinizsi Pál és Major Anna „táncba vitt” mindenkit. 

 
DEOL > Gyerek
  Felnőttmese
 
Ungvári Judit | 2009. június 10., 15:39
 
Az együttélésről, a nagybetűs szeretetről, a barátságról, a másik ember elfogadásáról szól az a nagyszerű mese, amelyet a már „élemedettebb” korosztálynak szólóan állított színpadra a Vojtina Bábszínház. Az ördög sziklája igazán elgondolkodtató história rólunk, mindannyiunkról.
 
Manapság különös fényt kaphat egy olyan történet, amely az egymás iránti toleranciáról, a különböző kultúrák együttéléséről, vagy akár csak szimplán az alkalmazkodásról szól. Mosolytalanul tébláboló, egymásra a legcsekélyebb figyelmet sem fordító emberek sokaságával találkozunk nap mint nap, már az is mindegy, hogy „kis helyen”, vagy „nagy helyen” él valaki. Nincsenek igazi közösségek, inkább csak laza érdekszövetségek fogják össze ideig-óráig az embereket. Kiveszett az egymás iránti tisztelet a világból, mindegy, hogy egy párkapcsolatot nézünk, vagy egy családi, munkatársi, alkalmi társas köteléket. Átlépünk egymás sorsán, sokszor úgy dobjuk el a másikat, mint egy haszontalanná vált tárgyat, s a feleslegesség érzete csak még jobban fölerősíti a céltalan fogyasztást, akkor vagyunk valakik, ha megszerzünk ezt-azt. Holott amit egymástól kaphatunk, az nem kézzelfogható, csak jó, esély a boldogságra, és a vágyott nyugalomra. Mindenki érzi saját magán és környezetében ennek a fásult, szerencsétlen létezésnek a kártékony hatásait. Az alkalmi süketség és vakság időszakában éppen ezért meg- és felrázóan működik az a történet, amellyel Az ördög sziklájában szembesülhetünk.
 
Adott négy fiatal, akik a barátság gyermeki ártatlanságában éldegélnek egy „multikulti” közegben, egy kicsiny faluban. Andris, Ivica, Hászim és Mirella tűzbe mennének egymásért, s a kamaszkor határán éppen felfedezni készülnek a barátság-szerelem bugyrait, amikor a gonosz megjelenésével felüti fejét a faluban és később köztük is a viszály, a féltékenység és az irigység rossz szelleme. Ebben a harcban szinte törvényszerű, hogy a jó csak visszafordíthatatlan áldozat árán győzhet, s ez már nem is mese, hanem az élet. Galuska László Pál története a szó legjobb értelmében aktuális, vagy inkább mondjuk úgy, időszerű. Abból formál igazi mesesémát, ami körülvesz bennünket, ráadásul szerencsésen ötvözve az archaikus meseelemeket és fordulatokat egy, a mai fiataloknak is érthető történetfűzéssel és hangvétellel. Dramaturgiájában csak egy bukfencet találni: a három fiú közül a viszály és az árulás momentuma a magyar nevűből hőst, míg a másik kettőből „rosszfiút” farag, ez egy kissé szembemegy a mondanivalóval. Ettől eltekintve, gondolkodásra késztetheti az ifjú (vagy már nem is annyira ifjú) nézőt, vajon érdemes-e kritika nélkül elfogadni, ami látszólag a pillanatnyi érzelmi-indulati állapotunkat szolgálja, vagy az alkalmi céljaink szükségleteit elégíti ki. Felteszi azt a kérdést is, vajon minderre miért csak akkor jövünk rá, amikor már visszavonhatatlanul elvesztettünk valamit-valakit. Mindemellett felvázolja (a viszályszítás ördögi praktikáin keresztül) az emberi kicsinyesség természetrajzát.
 
Az előadás szintén ötvöz: színházat és bábjátszást. Az időről időre megjelenő férfialakok komoran vetítik előre a történet várható végkifejletét, markáns zsánerképekben mutatva az immár felnőtt fiúkat, a kissé franciás és maffiózó külsejű „vállalkozót”, a katonát és a mesterembert. Kovács Géza rendezésében ez a valóságszál önálló életre kel, szervezi magát az előadást is, az ehhez jól alkalmazkodó díszlettér (Boráros Szilárd tervező jóvoltából) kifordulva a szereplőknek, befordulva a báboknak ad terepet. Ez az egymásba játszás jól tagolja a cselekményt, ám nehéz feladatot ró a díszletelemeket is mozgató bábjátékosokra. A bábfigurák leheletnyi expresszionizmusa, az erőteljes színvilág a fabódék szürke kontrasztjában a történet hangulatát jól érzékelteti, egységes, következetes atmoszférát teremt. Ehhez társul még egy páratlanul mesteri zenei világ, Csík Jánosnak (szerző) és a Csík zenekarnak (előadó) köszönhetően. Nagyon megkapóan szép a befejezés, a négy gerezdre vágott alma motívuma nemcsak egyszerű utalás a karácsonyi hagyományra, hanem a fájó összetartozás-elvesztés szimbóluma.
 
A bábteátrumnak régi keletű problémája, hogyan fogja meg a kisgyermekkorból már kinőtt, nagyjából tizenéves korosztályt. Ez az előadás némiképp orvosolhat ezen a gondon, hiszen témaként éppen azokat a kérdéseket veti fel, amelyek tizenegynéhány évesen alapvetően foglalkoztatják az embert, sőt, valójában azon túl is, legfeljebb felnőttként nem vesz róla tudomást. Az ördög sziklája azonban bátran javasolható a felnőtt közönségnek is, elgondolkodtató története, esztétikus, minden ízében igényes kivitelezése alkalmassá teszi tíz év fölött, bármelyik korosztály előtti megmérettetésre.
 
Kapcsolódó link:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.010239124298096 másodpercig tartott.