Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
KULTÚRA
Kritikák és ismertetések
Filmkritikák és -ismertetések
Lemezkritikák és -ismertetések
 

 
   
KULTÚRA
Mongólia karnyújtásnyira
 
Mi az a bódz és mit jelképez a két hal Mongólia zászlaján? Miért öltöztették fiúruhába a lányokat, s lányruhába a fiúkat a hagyománytisztelő mongolok? A Többkultúrájú Családok Egyesületének februári programján Dzsingisz kán népére vetült fény.
 

 
   
KULTÚRA
Fátyol mögött
 
Az európai nők számára ismeretlen és szokatlan világ tárult a Turmalin Ház látogatói elé azon a rendezvényen, ahol a vendég, Parvaneh Farid ismertette meg a hallgatósággal az iráni nők életét, kiknek múltja, jelene és jövője megannyi fájdalmat rejt magába. 
 

 
   
FILM
Egy kisember nagy utazása
 
Frank Goode (Robert De Niro) nyugdíjas kábelgyári munkás megözvegyül, s mivel a gyerekek önállóan élnek, szerte a hazában, nemigen marad neki más társaság, mint a kiskert dísznövényei és az orvos. Kirk Jones Giuseppe Tornatore ’90-es mozijából indult ki.
 

 
   
KULTÚRA
Fiume – magyar szemmel
 
A Szabad Európa Rádió egyik korábbi munkatársa ajánlotta fel közszemlére a családi ereklyéket. Lakner Lajos múzeumigazgató úgy fogalmazott, hogy a Déri Múzeum szeretné bemutatni a Fiuméhoz kötődő pluralitást a horvát-magyar együttműködés jegyében.
 

 
   
KULTÚRA
Három nap Kazinczy társaságában
 
A nyelvújító Kazinczy Ferenc leszármazottja Svédországból érkezik Debrecenbe, hogy részt vehessen a felmenője emlékének szentelt háromnapos tudományos konferencián. Az egyetemen tartandó tanácskozás érdekes kulturális programokkal egészül ki.
 

 
   
KULTÚRA
„Nyilvános önképzés”
 
Író, költő, publicista, irodalomtörténész, főiskolai docens és elsősorban családapa. Mindennapjairól, munkásságáról, egyszemélyes folyóiratáról, valamint annak különszámáról volt szerencsém beszélgetni egy nagybetűs egyéniséggel, Vitéz Ferenccel.
 

 
   
KÉPZŐMŰVÉSZET
A megváltás szakrális és profán gesztusai
 
Miként gondolkodik a modern ember a bűnökről, a bűnösségről, a megtisztulásról, a halálról és az újjászületésről? A stációkra osztott, dramatikus ívet felrajzoló Messiások című tárlatot Heller Ágnes filozófussal járhattuk végig.
 

 
   
KULTÚRA
Mesterségek dicsérete
 
Ifjú kézművesek munkáiból nyílt országos kiállítás Debrecenben, a Belvárosi Közösségi Házban rendezett VIII. Vándorlegény Konferencián, lehetőséget teremtve a hagyományos kézművességgel foglalkozó fiataloknak a bemutatkozásra és megmérettetésre.
 

 
DEOL > Kultúra
  Cellatitok
 
Balogh Tibor | 2010. április 06., 10:38
 
Borbély Szilárd Halotti pompája után, tovább lépegetve a líra és a dráma mezsgyéjén, a Csokonai Színház Mispál Attila vezette alkotóközössége Tóth Erzsébet költeményeibe merítkezett. A Kőrózsa, betonszív alkotóját régtől foglalkoztatja: az ember vajon a közösségében, vagy a tulajdon lelkében fogoly?
 
– Önt elsősorban költőként tartja számon a közönség, költőként becsülik hivatalosan: József Attila-, Arany János- és Ratkó József-díjjal ismerték el. Most mégis színlapon olvassuk a nevét. Számított-e ilyen fordulatra a pályáján? Érzi-e a szövegeiben a mondatok olyan egymásnak feszülését, hogy azok mentén dráma fakadhat a színpadon?
 
– Versekkel kezdtem a pályámat valóban, és mindjárt az első köteteimet egyértelmű elismerés fogadta. Nagy László, Csoóri Sándor utódjaként könyveltek el, Ratkó József köréhez soroltak. Ez egy kicsit felületes besorolás volt, mert a személyes barátságokat vetítették rá a művészetre, azt, hogy ezekhez a művészekhez emberileg nagyon vonzódtam, és a mai napig tisztelem mindhármukat. Közös csupán annyi lehetett bennünk, ami a magyar költészet legjobbjaira mindig is jellemző volt: a haza, a közösség iránt érzett felelősség. Arra viszont rá kellett eszmélnem, hogy a költészetben újat kell teremteni! A nagyságokat nem lehet túlszárnyalni. El kell indulni másik úton. Ami csak az enyém. Ez a legnehezebb a pályakezdésben, hiszen az emberben örökké zúgnak kedves költőinek szavai. Kerestem a kiutat, s nagyon hamar elkezdtem másféle versekkel próbálkozni.
 
Túl voltam már az ötödik kötetemen, amikor szokatlan, addig ismeretlen késztetésem támadt. A forrását is pontosan fel tudom idézni, egy hírlapi fotó indította el. Fiatal fiút ábrázolt a kép: börtöncellában állt, háttal az objektívnek. Felül, egészen magasan, látszott az égbolt keskeny sávja. A helyiségben mosdóállvány volt, és priccs. Utólag sincs rá megfejtésem, miért, de iszonyatos erővel hatott rám. A fotó alapján kezdtem el írni, akkor még nem is gondoltam, hogy ebből majd kikerekedik valami.
 
– Párbeszédek születtek?
 
– Az addig megszokott verseimtől eltérően, teljesen más formát diktált nekem ez a tapasztalás. Úgy jöttek a sorok, hogy az egyik részükön beszélt (gondolkodott) valaki, s ugyanannak a sornak a másik részén már a másik személy jelentkezett. Olyan szöveget írtam, amely számomra is teljesen a meglepetés erejével hatott, mert egyszerre két hangon szólalt meg bennem valami. Ez a valami – a kétszólamú hang – a cellából érkezett. Egy fiatalember a börtönben van. Nem foglalkoztatott, miért került oda: a puszta tény izgatott, a számomra teljesen ismeretlen helyzet.
 
– Egykor, a Nagy Imre temetését megelőző időszakban vállalt szerepéért akár meg is ismerkedhetett volna a fogva tartottság helyzetével. Nem a szolidaritás érzése mozdította meg a képzeletét?
 
– Nagyon nehéz megmondani, mi befolyásolja az embert. Lakitelek nélkül alighanem egészen más emberré alakultam volna. A Lezsák Sándor környezetéhez való tartozás egyrészt mélyen meghatározta a sorsomat, másrészt az ottani találkozások kitágították a szellemi horizontomat. A József Attila Kör szentendrei rendezvényén a beszédemben súlyos devianciára ragadtattam magam: Nagy Imréről és a forradalomról nyíltan véleményt formáltam. Rögtön következtek a retorziók, nem csak rám, hanem az egész József Attila Körre kiterjesztve. Megéltem én a nem normális, a társadalomtól eltérő viselkedés összes hátrányát és következményét – a bebörtönzést leszámítva. Mégsem gondolom, hogy a Kőrózsának Lakitelekhez köze van. Ennek a fiatalembernek az elzártsága foglalkoztatott. Az izoláltság állapota, az önmagára utaltsága. Számomra is egészen hihetetlen módon, jöttek-jöttek a monológok, és egy pillanat alatt bele tudtam helyezkedni ebbe a léthelyzetbe, és ebből aztán született egy szinte már majdnem kész (részletei meg is jelentek) szöveg. Nagyon érdekes volt az első visszajelzés: mindenki felfigyelt, hogy ez mennyire más, mint amit eddig írtam. Rögtön elnevezték versregénynek, prózaversnek stb. Én magamban versszobornak neveztem, és írtam, ahogy adta a sugallatom.
 
– Női nevek szerepelnek a színlapon…
 
– Az írás közben döbbenetes átalakulás ment végbe a bensőmben: én ugyan fiút láttam a rács mögött, ám olyan mélységekig kellett lehatolnom utóbb a szövegszituációkban, hogy ez a fiú önkéntelenül átalakult bennem nővé. Kiderült számomra, a női mivoltomban szerencsésebb, ha nőt ábrázolok. Két nő került össze a zárkámban. Kezdetben úgy gondoltam, hogy majd nem történik semmi közöttük, és velük. Ez később változott. Rájöttem, rengeteg lelki esemény megy végbe a bezártságban; külön-külön a szereplőkben is, de az egymás közötti kapcsolatukban feltétlenül. Egymásra kényszeríti őket ugyan a jelenük, de közben minduntalan a múltjukban, a képzeletükben barangolnak. Okkal, hiszen teljesen le van szűkítve a tényleges létezési terük. Nem párbeszéd folyik közöttük, hanem párhuzamos monológ. Mégis, néha szinte dialógus a szöveg, máskor viszont markánsan elbeszélnek egymás mellett, vagy éppenséggel egymásról gondolkodnak. Kezdetben nagyon feszült a kapcsolatuk, később azonban megindul a közeledés. A látszatra statikus léthelyzet sok játékalkalmat villantott fel előttem az írás folyamatában. Ott vannak az eltolódások, mindenekelőtt az életkori. Az idősebbik nő akár a lányának képzelhetné a fiatalt, de miután nincs leánya, az emberi kapcsolatok megannyi helyettesítő variációja játszódik le kettejük között. Az egymásra kényszerültségükből fakadó gyanakvás okán, a nyelvük eleve megkötött: alkalmazkodik, hazudik olykor, még ha az igazmondás szándékával formálódnak is a mondatok: a testbeszéd, az arc, a mondatokon túli tartomány sokkal gazdagabb lehetne, mivel azonban az emberek elsődlegesen a beszédre vannak kárhoztatva, abban érzik felsőbbrendű lénynek magukat, hogy beszélni tudnak; hamar kiderül, milyen nehéz az érintkezés, mennyire félreérthetők a szavak és a mozdulatok. Elmennek egymás mellett. Kialakul közöttük végül is egy szeretetféle valami, ám még ezt a valamit sem merik bevallani: titkolják, durvasággal leplezik, tulajdonképpen szégyellik.
 
A másik eltolódás a fogolystátusukban van. A fiatalabb egy véletlen folytán kerül be, lényegében ártatlanul: kábítószert találtak nála, de sem terjesztéssel, sem fogyasztással nem vádolható. Az idősebbik vétkét nem akarom pontosan tudatni a közönséggel, ez a darab legvégére sem fog kiderülni. Régóta benn van. A történet menetében annyi fog megvilágosodni, hogy ölt. Bosszút állt valamilyen sérelméért.
 
– Vershelyzet ez?
 
– A viselkedésüket, a kapcsolatuk kiépülését, az emlékeik és a képzelgéseik szembefeszülését megírhattam volna drámaként. A munkám befejezéséhez közeledve ébredt is bennem késztetés, hogy a műfajban kipróbáljam magam, de azt tudtam: az eddig megírtakon nem változtatok. Hiszen Mispál Attila rendező, amikor megkeresett ötletével, hogy színpadra alkalmazná a munkáimat; csak az öt verseskötetet ismerte, a készülő új könyvem szövegével nem találkozhatott. Hű maradok egyelőre lírikusi önmagamhoz: a színre vivők elképzeléseihez, a költői színház eszményéhez így maradhatok közel.
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0069179534912109 másodpercig tartott.