Politika Sport Életmód Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
Történet és jelenlét
 
Nádas Péter drámáit színre vinni megpróbáló feladat. Ezek a szövegek mindenesetre az általános gyakorlattól eltérő színészvezetést, illetve színészi jelenlétet igényelnek. A Találkozást a Budapesti Kamaraszínház előadásában láthattuk a DESZKÁ-n.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
Irónia képekben
 
Zsigeri nevetéssel indult a DESZKA Fesztivál második napjának színházi programja. A Kamaraszínházban a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata A jó pálinka itassa magát... című, a jelzet szerint képekben megfogalmazott iróniát hozta el a szemlére.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A boldogság dimenziói
 
Beavató színházi előadásként mutatta be a Csokonai Színház és a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház azt a produkciót, amely Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művéből készült. Üdvözlendő az, hogy a Szász Zsolt rendezte darab a fiatalokhoz próbál szólni.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A japán bűvöletében
 
Japánban vendégszerepelt nemrégiben a Debreceni Színjátszó Stúdió. A társulat tagjai az egyik Andersen-mese, A rút kiskacsa feldolgozását adták elő japán nyelven, iskolákban és a toyamai gyermekfesztiválon. A darabot Jámbor József színész fordította.
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A tragédia halála
 
Akár izgalmas vállalkozás is lehetett volna a DESZKA második napján a Radnóti Színház produkciója, amelyben Szálinger Balázs három görög tragédiát összefésülő alapanyagából Valló Péter rendező próbált kihozni valamit. Hogy mit, azt nem tudtuk meg.
 

 
   
KULTÚRA
Cellatitok
 
Tovább lépegetve a líra és a dráma mezsgyéjén, a Csokonai Színház Mispál Attila vezette alkotóközössége Tóth Erzsébet költeményeibe merítkezett. A Kőrózsa, betonszív alkotóját az foglalkoztatja: az ember vajon a közösségében, vagy a tulajdon lelkében fogoly?
 

 
   
SZÍNHÁZ ÉS TÁNC
A történelem hálószobái
 
Az idei DESZKA Fesztivál egyik (ha nem a…) legizgalmasabb produkciója volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának bemutatkozása Závada Pál Bethlen című darabjával, ami Móricz Zsigmond regénytrilógiája, az Erdély alapján készült.
 

 
DEOL > Kultúra > Színház és tánc
  A boldogság dimenziói
 
Ungvári Judit | 2010. április 08., 12:20
 
Beavató színházi előadásként mutatta be a debreceni Csokonai Színház a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház együttműködésével készült produkcióját, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művéből. A verses mesejátékból készült előadás minden bizonnyal alkalmas lesz arra, hogy a fiatal közönséggel megszerettesse az irodalmi alkotást is.
 
Nehéz, egyszerre hálás és hálátlan feladat beavató színházi előadásba fogni. Bár jó ideje divatba jött már ez a forma, amelynek néhány jól sikerült produktumát láthatta már akár Debrecenben is a közönség, de nincs könnyű helyzetben, aki ilyen produkciót tervez. Elsősorban azért, mert nem egyszerű pontosan megmondani, hogy a mostani tizen-huszonéves korosztályból kik és miért járnak színházba. Szinte már közhelyszámba menő megállapítás, hogy az információ korának gyermekeit mennyire más impulzusok érik, mint az idősebb nemzedékeket, s már a húszas éveit tapossa az a generáció, amelyik egyáltalán nem olvas, a televíziókban is legfeljebb filmeket néz, vagy videoklipeket, az internetről tájékozódik, chatszobákban és közösségi oldalakon éli társas kapcsolatait. Anélkül, hogy mindezt minősítenénk, tudomásul kell venni, hogy őket már más dolgok érdeklik, mint az idősebbeket, és nyilvánvaló, hogy a színháznak is másként kell megszólítani ezeket a fiatalokat, nota bene: nagyon nehéz.
 
Talán a vizualitás jelenthet valamilyen kapaszkodót, ezzel a lehetőséggel célszerű élni még az értelmező-magyarázó beavató színházi forma esetében is. A Csokonai Színházban most bemutatott produkció kiemelkedő pontja, hogy egy olyan átgondolt, igényes, következetesen felépített, ráadásul esztétikailag szép látványvilágot mutat, amellyel talán be lehet vonzani a fiatalokat is. Szász Zsolt, az előadás tervező–rendezője ebben a szegmensben mindenképpen nagyot alkotott: a színpadtér közepén elhelyezkedő, koncentrikus körökben lévő, bármely irányba forgatható, s ezáltal mintegy világgömböt formázó paraván nemcsak gyönyörű képet ad a különböző megvilágításokban és lehetőséget az árnyjáték finom megoldásainak használatára, hanem bravúrosan szervezi az időt és a teret, átjárást enged a különböző dimenziók között. Kevés szebb víziót látni színpadon, mint a két főhős egymásra találásának pillanatsorát.
 
Az alkotói csapat (színháztörténeti tanácsadó: Tömöry Márta, irodalmi munkatárs: Pálfi Ágnes, zeneszerző: Fehérváry Lilla) is kitett magáért. A történet követhetővé egyszerűsödött, kiegészülve néhány helyen ügyesen beillesztett, nemcsak a sztori megértését megkönnyítő, hanem még az ismereteket is gazdagító játékrészlettel. A produkció gyenge pontját a színészi munka hiányosságai adják. Valamilyen oknál fogva a beregszászi színészek többsége csak nehezen birkózik meg Vörösmarty nyelvezetével és a karakterekkel. A két főszereplő (Csongor: Ferenczi Attila, Tünde: Tarpai Viktória) mintha egy kicsit benne ragadt volna a korábban színre vitt Ahogy tetszik figuráiban, igazából egyikőjük sem talált rá ezekre az alakokra. A többiek sem boldogulnak tökéletesen, sokuknál érződik a korábbi szerepek manírjaiba menekülés, jellemző például, hogy a nemtők hármasa (Kacsúr Andrea, Orosz Ibolya és Béres Ildikó) is akkor nyújtja a legfelszabadultabb játékot, amikor „kilép” a darabból és a „színház a színházban” epizódot játssza. Feltűnően jó teljesítményt csak a Balgát alakító Szabó Imrétől és az Ilmát játszó Orosz Melindától láthatunk.
 
A Csongor és Tünde egy gyönyörűen megfogalmazott mese az emberről, az emberi boldogságkeresésről, a szerelem természetrajzáról. A drámai mű nagyszerűségét éppen az adja, hogy rendkívül sokféle változatban értelmezhető, és tálalható. A debreceni-kárpátaljai produkcióban mindenképpen üdvözlendő az, hogy beavató színházként, a fiatalokhoz próbál szólni, méghozzá nem igénytelenül, nem olcsó és „lebutított” változatban. Ízlésesen mutatja meg Vörösmarty nyelvének árnyalatait, ugyanakkor „fogyaszthatóvá” is teszi. Élvezetes képi világa megragadja, elvarázsolja a nézőt, egyúttal föltárja a történet mélységeit, misztikumát. És ha a nagyjából középiskolás célközönségből csak egy is akad, aki esetleg az előadás hatására kezébe veszi a művet, már megérte…  
 
Kapcsolódó cikkünk:
 
Kapcsolódó linkek:


 
 
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.0056190490722656 másodpercig tartott.