Kultúra Politika Sport Gyerek
Vélemény Vas Választás Archívum
DEOL > Életmód > Hitélet
  Üzenet műanyag palackban
 
Szénási Miklós | 2004. június 04., 16:46
 
Pünkösdöt idén (is) Erdélyben töltötték jó néhányan Debrecenből. Jó a levegő arrafelé, szépek a hegyek, az embereknek pedig talán több gerincük maradt, mint az anyaországi népeknek. S ez mind örömre ad okot. Mert ne legyünk mohók, huszonegyedik századi férfiak és nők: elégedjünk meg kis örömmel akkor is, ha álmodni különben inkább nagyokat szeretünk.
 
Nettó tíz órányi utazást vállal oda, s ennyit visszafelé is, aki rászánja magát erre az útra. Elnézve a tájat egyértelműnek gondolhatja az utazni bátor: mezőgazdasági országban jár. Szigorú tekintetet vetve pedig az utakat szántó Dáciákra, a román ipar változatos színű és formájú termékeire  ez a gondolat csak még erőssebbé válhat.
 
Az utak hagyományosan gyalázatosak, de a gépkocsiban zötykölődő veséket meg lehet nyugtatni azzal, hogyha Európába szeretnének menni a román polgártársak, akkor tetszik, nem tetszik, a magyarok lakta területekre is kenniük kell majd az aszfaltot. Nyomni a pénzt, s egyebek mellett befejezni azt a dicstelen dákó-román badarságot, mert Európa – reméljük, nem tévedés ez! – nem lehet vevő arra a világszemléletre és kisebbségi politikára, ami többé-kevésbé ma is jellemzi a diktátor  utódait. S akkor talán nem történhet meg az sem, hogy Kolozsvár legdrágább kávézójának teraszán csak angolul lehet rendelhetni a söröket meg az üdítőket, ellenben elég annyit sóhajtani magyarul, hogy fizetnénk, s máris ott a számlával a fejét korábban román szigorúsággal ingató pincér.
 
De ne térjünk el nagyon a tárgytól, mint a marosfői medve a hegyi utaktól, hogy megkóstolja a falubeli baromfiudvarok lakóit, ha éppen túlontúl hosszúnak és marconának ítéli az havasi telet. Kanyarodjunk csak vissza a ünnnephez. Csíksomlyóhoz. Ahol idén nagyjából négyszázezren gyűltek össze a hagyományos pünkösdi zarándoklatra. 
Kezdjük ott, hogy Erdélybe az ember ne magyarkodni járjon. Járjanak magyarkodni  azok a politikusok, akik román elvtársakkal koccintanak a nemzetromlás évfordulóján, nekik nagyobb szükségük volna erre. Normál magyar ember azért menjen oda, mert Erdély valódi tündérkert – volt és lesz –, s mert ünnep van. Pünkösd. S az ünnep elég ok és indok arra nézve, hogy az ember meghajtsa fejét és magába forduljon.
 
S folytassuk azzal, hogy Csíksomlyón a Boldogságos Szűz Mária tisztelete igen messzire nyúlik visssza az időben: 1442-től tart ez a testi és lelki gyakorlat, a fáradságos zarándoklás e kegyhelyre, ahol aztán – mint az interneten is olvashatni! – az imádságban, a közös szentmiseáldozatban való részvételben, szentgyónásban, szentáldozásban megtisztul a lélek, felmagasztosul hitbeli és emberi mivoltában. A csíksomlyói zarándoklat nem csupán a katolikusok ünnepe, nem csupán a keresztényeké. Ha úgy tetszik Mária népéé, az egész magyarságé. Kis túlzással: ott van mindenki, aki számít. Vagy ott volt. Vagy ott lesz. Előbb-utóbb mindnyájan eljutunk Csíksomlyóra, mi magyarok, akik még vagyunk, akik magyarok vagyunk, akik többé-kevésbé pontosan, s ha csúszkálva is a hangok lépcsőin, de sohasem hamisan énekeljük a Hymnust. Mert szép az, amikor négyszázezernél több torokból kél a hang: és de szép is volna, ha rögzítené ezt valaki, s hanglemezre tenné, vigyük haza s olykor, ha ünnep van, ez a monumentális kórus zengjen a panelban. Ilyenkor azt érzi az ember, akinek nem csupán agya, mája, veséje, gyomra van, vagy éppen tüdeje e jó levegőhöz, és szeme, hogy lássa, van jövő, lesz, mert lenni kell, hanem szíve is, hogy érezze, amire nincsen szó, fogalom olykor, hogy Isten és a haza itt van. Ebben a pillanatban itt, a hegyen.
 
Csíksomlyó persze messze van, bár egyszer sokkal közelebb lesz. Addig azonban marad az emlék. Vagy a műanyag flakon. Fent a hegyen, ahol az ember akkor is lebarnul, ha felhőktől fátyolos az ég, elő kell venni egy üres, mondjuk félliteres kóláspalackot. Le a kupakkal, tartsuk az ég felé. Aztán gyorsan, még mielőtt kiürülne, zárjuk le jól. Hozzuk haza. Itthon akkor bontsuk fel, ha nagyon úgy érezzük, hogy elanyátlanodtunk, hogy nagyon elistentelenedett ez a világ. Még inkább: őrizzük a következő útig. Akkor viszont indulás előtt feltétlenül töltsük meg jóféle hazai ájerrel. S vigyük, hozzuk a szabadság levegőjét, míg határok szabdalják szét szeretetünk térképét.


 
 
Értékelje a cikket 1-től 5-ig:
A cikk osztályzata az eddigi szavazatok alapján:
4.54
 
 
 A cikk nyomtatása   |   A cikk küldése E-mailben

 

| << Vissza a főoldalra | << Vissza a rovatoldalra |
 
 
| Impresszum | Médiaajánlat |

Az oldal generálása 0.020718097686768 másodpercig tartott.