2024.10.08.

Deol

NEM HIVATALOS OLDAL!

Általában mennyi idő, mire eldöntjük a lánykérést?

3 min read

Amikor találkozunk valakivel, akibe szerelmesek leszünk, tudat alatt is elkezdjük tervezgetni a jövőt.

Ahogy a környezetünk, a rokonok és a barátok is. Nem csoda, hogy felmerül a kérdés, mikor jön el az ideje az eljegyzési gyűrű átadásának?

Régen másképpen működtek a párkapcsolatok. Nem, ez most nem egy romantikus képzelgés, hanem tény.

Még 100-150 évvel ezelőtt is tartották magukat azok a dolgok, amelyek fontos mérföldkövei voltak egy kapcsolatnak, ezek közül sok mára már csak egy kedves szokássá változtak.

Az eljegyzési gyűrű szent házassági ígéret volt

Igen, tudjuk, hogy most is az, de annak idején egy jegyességet felbontani épp olyan nehéz volt, mint ma elválni, hiszen az eljegyzésről a két család és a templomi gyülekezet is tudott és a kiprédikálásig fajulhatott egy jegyespár szakítása.

Ahhoz, hogy a korábbi szerelmesek útjai elválhassanak, komoly indokot kellett felhozni, például a megcsalást, a nő részéről (igen, a férfiak könnyebben vették a hűségesküt, míg a nőnek szűzen kellett mennie a házasságba).

Mennyi idő után esedékes az eljegyzés?

Nos, ez jó kérdés, az igazság az, hogy nincs rá olyan recept, ami mindenkire egyformán passzol.

Az, hogy egy párkapcsolat mikor érik meg arra, hogy a szerelmesek egy következő lépcsőfokra lépjenek, függ a pár tagjaitól és a körülményektől is.

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen intenzitású a kapcsolat, mekkora a távolság vagy épp tanul-e még valamelyikük.

Ha távkapcsolatban élnek, az megrekeszti a pár fejlődését, míg a folyamatban lévő tanulmányok elvonják a fókuszt a közös jövő tervezésétől egy ideig.

Van, aki már a kapcsolat első évében tudja, hogy a másikkal szeretné leélni az életét, másnak több idő kell ahhoz, hogy biztos legyen kettőjükben.

Ezzel nincs semmi probléma, bár tény, hogy az a legszerencsésebb, ha bizonyos – a közös jövőt érintő – kérdésekben hasonlóan gondolkodnak a szerelmesek.

 

Ki kell tűzni az esküvő napját az eljegyzés után?

Ha nem is napra pontosan, de nem árt behatárolni, hogy mennyi idő után szeretnének összeházasodni a jegyesek.

Persze, a szervezés sok dologtól függ, például a vendégsereg nagyságától, attól, hogy mikor szabad a kiválasztott helyszín és bizony, a „mocskos” anyagiakon is sok múlik, hiszen manapság már nem mindig a szülők fizetik az ifjú pár esküvőjét és lakodalmát, szóval idő összespórolni a költségeket.

Mégis, ha az eljegyzés után 5-10-15 évig nem kötik össze a szerelmesek hivatalosan az életüket, az egy kicsit komolytalanná teszi az eljegyzési gyűrűvel tett ígéretet, még manapság is.

Vélemény, hozzászólás?

Copyright © All rights reserved. | Newsphere by AF themes.