2024.10.19.

Deol

NEM HIVATALOS OLDAL!

Az oda vissza mérő villanyóra működése tényleg olyan bonyolult?

4 min read

Kevés embernek adatik meg az, hogy megtervezhesse a saját házát a saját igényei szerint. Én azon kevesek közé tartozom, akiknek ez az álma valóra vált. Férjemmel ugyanis belevágtunk egy hatalmas projektbe pár évvel ezelőtt, aminek keretein belül szeretnénk saját házunkat felépíteni. Ehhez egy teljesen üres telket vásároltunk, így nem kevés munka várt ránk. Mostanra azonban már a nehezén túl vagyunk és kezd összeállni a kép, hogy milyen is lesz a végeredmény valójában.

Sokat fáradoztunk, nem kevés pénzt költöttünk el és rengeteget idegeskedtünk az egész projekten, de jelen pillanatban már azt mondom, hogy teljesen megérte és örülök, hogy belefogtunk.

Az egyik nagyobb volumenű beruházás az új házra egy napelemes rendszer volt, amellyel még sosem volt dolgunk. Egyikőnk családjában sem volt még senkinek, így csak idegenek tapasztalatait tudtuk meghallgatni, illetve saját magunk tudtunk utánanézni az egésznek.

Ebben hatalmas segítség volt számunkra a napelemrendszer.info nevezetű oldal, ahol minden szükséges információt megtaláltunk.

Itt olvashattunk a különböző méretű napelemekről, a napelemek működéséről, illetve a különböző elszámolási módszerekről is. Nagy kérdés volt számunkra az oda vissza mérő villanyóra működése, szerencsére azonban ezzel kapcsolatban is mindent megtaláltunk az oldalon.

Az oda vissza mérő villanyóra működése valójában nagyon is egyszerű, nem igényel sokszori magyarázatot és előzetes ismereteket. A mérőórán a megtermelt energia és az elfogyasztott energia mennyiségét egy-egy külön számlálóról lehet leolvasni.

Ezeknek az óráknak fázisonként van egy úgynevezett mérőműszere, ezáltal pedig úgy is tudják helyesen vezetni a termelési és fogyasztási számokat, hogyha a csatlakozás esetleg több fázissal rendelkezik, viszont fizikailag csak egy fázishoz kapcsolódik a napelemes berendezés.

Elszámoláskor leolvassák az oda vissza mérő villanyórákról a mérési adatokat, majd ezek alapján számolják ki a végleges számokat. Így megtudhatjuk az általunk felhasznált energia mennységét, valamint a többlet energia mennyiségét is, amelyek összevetését követően kiállítják nekünk az elszámoló számlát.

Mivel ez az egyik legfontosabb és legjelentősebb pontja az egész rendszernek, így nagyon fontos, hogy olyan szakemberre, szakértő csapatra bízd a mérőóra felszerelését – valamint az egész folyamatot -, aki valóban profi és tényleg ért ahhoz, amit csinál.

Szerencsére a napelemrendszer.info oldal ebben is a segítségünkre volt. Ez az oldal ugyanis nem csak információt szolgáltat, hanem igény esetén egy szakképzett csapatot és telepítő céget is, akik hibátlanul megvalósítják napelemes terveidet.

Országszerte vannak partnereik, akik mind tapasztalt és hosszú évek óta működő napelem telepítő cégek. Neked semmi más dolgod nincs, mint kitölteni az oldalukon található ajánlatkérő űrlapot. Itt meg kell adnod a személyes adataidat, valamint azt is, hogy melyik megyében lenne aktuális a telepítés és jelenleg mekkora költség a villanyszámlád.

Ha ez megvolt, akkor csak várnod kell, ugyanis a te megyédben illetékes partnerük fel fogja venni veled a kapcsolatot és egy egyeztetést követően egy ingyenes helyszíni felmérést is elvégeznek az ingatlanodnál. Ezt követően már tiszta képet fognak kapni arról, hogy milyen rendszer lenne számodra ideális és hogy ez időben és pénzben mit is fog jelenteni. Ha mindenkinek megfelel, akkor pedig elkezdődhet a kivitelezés folyamata.

Számunkra nem is volt kérdés, hogy a napelemrendszer.info oldalon keresztül kérünk ajánlatot és azt kell mondjam, hogy nem is csalódtunk bennük. Minden a terv szerint, problémamentesen folyt és egy remekül kivitelezett napelemes rendszert kapott a vadonatúj házikónk.

Keressétek fel ti is az oldalukat, hogy mindenfélét megtudhassatok a napelemekről és hogy ti is napelem tulajdonosokká válhassatok!

Copyright © All rights reserved. | Newsphere by AF themes.